Oktatási programunk

Fontosnak tartjuk, hogy a felelős állattartásra való nevelés a 21. századi Magyarország társadalmának fontos része legyen, hiszen így tehetünk a legtöbbet a kóbor állatok számának csökkentése érdekében, illetve az állatvédelem helyzetének javításáért. 

Állatvédelmi témájú oktatási programunk még kissé gyerekcipőben jár, de hiszünk benne, hogy a téma iránt fogékony korosztályhoz eljuttatva a főbb lényegi információkat, elindul valamiféle fejlődés e téren is.

Első általános iskolai állatvédelmi napunkat néhány évvel ezelőtt tartottuk, és a nagy sikerre való tekintettel, idén már egy kicsit nagyobb lélegzetvételű programsorozattal álltunk elő.

Beszámolónk a 2022-es állat- és környezetvédelmi napunkról lentebb olvasható.


Állat- és környezetvédelmi nap

2022.10.21. Budapest, Erkel Ferenc Általános Iskola

Az egész délelőtti időszakot kitöltő programsorozatban a gyerekek (1-8. osztályig) hét különböző programon vettek részt, melynek témái állomásonként:

1. Az állatvédelemről az Állatmentő Szolgálat Alapítvány önkéntese, Némedi Edina tartott előadást. Szó volt az állatmentésről, örökbefogadásról illetve hogy honnan kerülhet például kiskutya a családba, mi alapján érdemes választani a lehetőségek közül (menhely, alapítványok, tenyésztők).

2. A beporzó rovarokról Rácz Tímea (genmegorzes.hu) tartott egy érdekes előadást. Fontosnak tartjuk a témát, hiszen ezeken a kis rovarokon is nagymértékben múlik a jövőnk, az élelmiszerellátásunk, és már gyerekkorban fontos, hogy tudják, vigyázni kell rájuk, és segíteni a túlélésüket az egyre szélsőségesebb időjárási körülmények mellett.

3. A víz útja a háztartásban: Waltner István a MATE, Környezetvédelmi Intézet munkatársa mesélt a gyerekeknek arról, hogy honnan és hogyan is kerül az ivóvíz a csapba, és hogyan tudunk takarékoskodni a készletekkel.

4. Tyúktartásról, állatbarát tartástechnológiák ismertetését Hutvágner Zsófiának, a Szetter SOS önkéntesének köszönhetjük. A gyerekek megtudhatták, hogy a tojásokon lévő hosszú kódnak ténylegesen van jelentősége, segíthet nekünk a tudatosabb döntésben vásárláskor.

5. A szelektív hulladékgyűjtés ma már széles körben ismert a világon, de sajnos úgy tapasztaljuk, nem lehet eleget foglalkozni a témával. A hulladékfajták ismertetését és külön gyűjtésének módját és az ezzel kapcsolatos tévhiteket Bogdán Judit önkéntesünk vezényelte le, egy interaktív szétválogatós játékos program keretében. 

6. A kutyabarát állatorvoslást az Állatorvosi Rendelő a Sánta kutyához állatorvosai mutatták be egy rövid kiselőadás utáni, kiscsoportos foglalkozás során. A gyerekek 4-6 fős csoportokban próbálhatták ki, hogyan vizsgálhatjuk meg a kutyákat jutalmazás segítségével félelemmentesen, leolvashatták az ebek microchipjét, meghallgathatták a szívüket, gyakorolhattak végtagot kötözni. 

7. Kutyás sorversenyek és trükkbemutató: a gyerekek együtt versenyezhettek, közösen oldhattak meg feladatokat a kutyákkal, megismerhették, hogy mennyire okosak tudnak lenni a kutyák, ha eleget foglalkoznak velük. Talán mondanunk sem kell, de ez volt az egyik  legnépszerűbb program idén is, köszönet a lebonyolításért Szücs Enikőnek, Kolder-Nagy Petrának és Kispál Mónikának és kutyáiknak. 

© 2022 Sánta Kutya Állatvédő Alapítvány
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el